
| FNE Fókuszban a visegrádi országok: Magyarország 2010 |
|
A legfontosabb finanszírozó intézmény Magyarországon a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA - http://www.mmka.hu/), ami a filmgyártás és -forgalmazás állami támogatásának túlnyomó részét szolgáltatja. Azonban 2010-ben nagy változások történtek, miután márciusban új elnököt neveztek ki az intézmény élére. Kőrösi Zoltán tevékenységét az alapítvány gazdasági helyzetének átvilágításával kezdte , ami súlyos hiányokra mutatott rá. Az új vezetés sokkal fegyelmezettebb gazdálkodási szisztéma mellett döntött, amely igen érzékenyen érintette a magyar filmgyártási támogatásokat 2010-ben, és előrejelzések szerint ennek hatása 2011-ben még inkább érezhető lesz. Az áprilisi parlamenti választások jelentős politikai váltást eredményeztek Magyarországon. Az új kormányzati struktúrában a korábbi Kulturális Minisztériumot beolvasztották a Nemzeti Erőforrások Minisztériumába, ahol a kultúrát csak egy államtitkár képviseli. A köztámogatási rendszer átalakításának köszönhetően a támogatások jelentős hányadát zárolták, fizetésképtelenné téve az MMKA-t még olyan produkciókkal szemben is, melyek már elfogadott és aláírt támogatási szerződéssel rendelkeznek. A nehéz finanszírozási helyzet miatt több produkciót (és koprodukciót) kellett leállítani és 2011-re halasztani. Ez azt jelenti, hogy kb. 15 új film kerül majd bemutatásra a 2011 februárjában megrendezendő Magyar Filmszemlén. A mostani helyzet igazi hatása majd 2012-ben lesz érezhető, hisz számos filmet még a támogatások leállítása előtt sikerült befejezni, vagy legalábbis végső fázisba eljuttatni. Magyarország egy nagyvonalú adó-visszatérítési rendszerrel bátorítja a külföldi koprodukciókat, ami megengedi a producerek számára, hogy az országban keletkezett gyártási költségeik 20%-át leírják adójukból.
Fesztiválok A magyar filmek legnagyobb fesztiválja a Magyar Filmszemle (http://www.hungarianfilmweek.com/ ), melyet rendszerint február első hetében rendeznek a Berlinálét meglőzően. Az MMKA új vezetése fontos változásokat jelentett be a rendezvényt illetően: a fesztivált nemzetközivé fejlesztenék külföldi versenyszekcióval és nemzetközi zsűrivel, és az eddig külön fesztiválon bemutatott animációkat is bevonnák a programba. A közönségszámot tekintve második legnagyobb fesztivál a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (http://www.titanicfilmfest.hu/), melyet szintén Budapesten tartanak meg április elején. A fesztivál közel 60 filmet mutat be a világ minden tájáról 15ezres közönségének. Számos kisebb, de szakmai szempontból fontos fesztivált rendeznek vidéken, melyek közül a legjelentősebb a miskolci Jameson Cinefest (http://www.cinefest.hu/) szeptember közepén, valamint a CinePécs, melyet október elején tartanak Pécsett. Kisfilmeket, dokumentumfilmeket és kísérleti alkotásokat mutatnak be a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválon (http://www.mediawavefestival.hu/index.php?nyelv=eng ), melyet kora májusban rendeznek Szombathelyen.
Nézettség, bevételek Több néző vált drágább jegyeket kevesebb filmre - így lehetne sommázni a magyar forgalmazási trendeket 2010 első felében. A mozilátogatások száma nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, de a nézőszám tetemes része csak az Avatar sikerének köszönhető, mely több mint egymilliós jegyeladást produkált. Az összesített nézőszám csekély mértékben nőtt (3,96 millió a tavalyi 3,88 millióhoz képest), míg a bevételek számottevően nőttek (4,77 milliárd forint a múlt évi 3,99 milliárdhoz képest). Ugyanakkor a magyar filmek részesedése csökkent 2010-ben: míg 2009-ben a jegyeladások csaknem 10%-át magyar produkciók vitték el, addig 2010 első felében mindössze 6%-ot teljesítettek. Rendszerint évente 2-3 magyar film lépi túl a 100ezres nézőszámot; 2010-ben csak egy ilyen volt, Orosz Dénes Polygamy-ja, melyet valójában 2009 decemberében mutattak be.
Díjnyertesek Az idei nemzetközi fesztiválsikert két Cannes-ban bemutatott produkció szállította. Mundruczó Kornél Szelid teremtés - A Frankenstein-terv című filmjét beválasztották a cannes-i versenyprogramba, és szeptemberben a magyar mozikban is bemutatták. Kocsis Ágnes második filmje az Un Certain Regard programban szerepelt Cannes-ban és számos díjat besöpört világszerte, köztük a legjobb koprodukció számára első alkalommal kiosztott Film New Europe/Visegrád Díjat Pécsett. Fliegauf Benedek Womb-ját Locarnóban mutatták be, mielőtt megkezdte nemzetközi fesztiválkörútját. Tarr Béla régóta várt filmje, A torinói ló - melynek befejezését 2009-ben tervezték - ismét el lett halasztva, 2011-re.
Televíziók Az MTV eleve nem játszik olyan nagy szerepet a játékfilmek támogatásában, mint más európai országokban a közszolgálati tévék, de a kereskedelmi adók csökkentett finanszírozása és az MTV költségvetésének meghúzása még így is igen kemény év elé állította a magyar filmproducereket. A másik közszolgálati televízió, a Duna TV sokkal inkább élvezni kezdi a politika támogatását, így anyagi helyzete jelentősen feljavult az előző évekhez képest. A Duna dokumentumfilmeket és kisfilmeket produkál, de nemrégiben tekintélyes összegeket áldoztak tévésorozatok gyártására is. FNE Fókuszban a visegrádi országok: Magyarország 2010 Intézményi háttér A legfontosabb finanszírozó intézmény Magyarországon a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA - http://www.mmka.hu/), ami a filmgyártás és -forgalmazás állami támogatásának túlnyomó részét szolgáltatja. Azonban 2010-ben nagy változások történtek, miután márciusban új elnököt neveztek ki az intézmény élére. Kőrösi Zoltán tevékenységét az alapítvány gazdasági helyzetének átvilágításával kezdte , ami súlyos hiányokra mutatott rá. Az új vezetés sokkal fegyelmezettebb gazdálkodási szisztéma mellett döntött, amely igen érzékenyen érintette a magyar filmgyártási támogatásokat 2010-ben, és előrejelzések szerint ennek hatása 2011-ben még inkább érezhető lesz. Az áprilisi parlamenti választások jelentős politikai váltást eredményeztek Magyarországon. Az új kormányzati struktúrában a korábbi Kulturális Minisztériumot beolvasztották a Nemzeti Erőforrások Minisztériumába, ahol a kultúrát csak egy államtitkár képviseli. A köztámogatási rendszer átalakításának köszönhetően a támogatások jelentős hányadát zárolták, fizetésképtelenné téve az MMKA-t még olyan produkciókkal szemben is, melyek már elfogadott és aláírt támogatási szerződéssel rendelkeznek. A nehéz finanszírozási helyzet miatt több produkciót (és koprodukciót) kellett leállítani és 2011-re halasztani. Ez azt jelenti, hogy kb. 15 új film kerül majd bemutatásra a 2011 februárjában megrendezendő Magyar Filmszemlén. A mostani helyzet igazi hatása majd 2012-ben lesz érezhető, hisz számos filmet még a támogatások leállítása előtt sikerült befejezni, vagy legalábbis végső fázisba eljuttatni. Magyarország egy nagyvonalú adó-visszatérítési rendszerrel bátorítja a külföldi koprodukciókat, ami megengedi a producerek számára, hogy az országban keletkezett gyártási költségeik 20%-át leírják adójukból.
Fesztiválok A magyar filmek legnagyobb fesztiválja a Magyar Filmszemle (http://www.hungarianfilmweek.com/ ), melyet rendszerint február első hetében rendeznek a Berlinálét meglőzően. Az MMKA új vezetése fontos változásokat jelentett be a rendezvényt illetően: a fesztivált nemzetközivé fejlesztenék külföldi versenyszekcióval és nemzetközi zsűrivel, és az eddig külön fesztiválon bemutatott animációkat is bevonnák a programba. A közönségszámot tekintve második legnagyobb fesztivál a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (http://www.titanicfilmfest.hu/), melyet szintén Budapesten tartanak meg április elején. A fesztivál közel 60 filmet mutat be a világ minden tájáról 15ezres közönségének. Számos kisebb, de szakmai szempontból fontos fesztivált rendeznek vidéken, melyek közül a legjelentősebb a miskolci Jameson Cinefest (http://www.cinefest.hu/) szeptember közepén, valamint a CinePécs, melyet október elején tartanak Pécsett. Kisfilmeket, dokumentumfilmeket és kísérleti alkotásokat mutatnak be a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválon (http://www.mediawavefestival.hu/index.php?nyelv=eng ), melyet kora májusban rendeznek Szombathelyen.
Nézettség, bevételek
Több néző vált drágább jegyeket kevesebb filmre - így lehetne sommázni a magyar forgalmazási trendeket 2010 első felében. A mozilátogatások száma nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, de a nézőszám tetemes része csak az Avatar sikerének köszönhető, mely több mint egymilliós jegyeladást produkált. Az összesített nézőszám csekély mértékben nőtt (3,96 millió a tavalyi 3,88 millióhoz képest), míg a bevételek számottevően nőttek (4,77 milliárd forint a múlt évi 3,99 milliárdhoz képest). Ugyanakkor a magyar filmek részesedése csökkent 2010-ben: míg 2009-ben a jegyeladások csaknem 10%-át magyar produkciók vitték el, addig 2010 első felében mindössze 6%-ot teljesítettek. Rendszerint évente 2-3 magyar film lépi túl a 100ezres nézőszámot; 2010-ben csak egy ilyen volt, Orosz Dénes Polygamy-ja, melyet valójában 2009 decemberében mutattak be.
Díjnyertesek Az idei nemzetközi fesztiválsikert két Cannes-ban bemutatott produkció szállította. Mundruczó Kornél Szelid teremtés - A Frankenstein-terv című filmjét beválasztották a cannes-i versenyprogramba, és szeptemberben a magyar mozikban is bemutatták. Kocsis Ágnes második filmje az Un Certain Regard programban szerepelt Cannes-ban és számos díjat besöpört világszerte, köztük a legjobb koprodukció számára első alkalommal kiosztott Film New Europe/Visegrád Díjat Pécsett. Fliegauf Benedek Womb-ját Locarnóban mutatták be, mielőtt megkezdte nemzetközi fesztiválkörútját. Tarr Béla régóta várt filmje, A torinói ló - melynek befejezését 2009-ben tervezték - ismét el lett halasztva, 2011-re.
Televíziók Az MTV eleve nem játszik olyan nagy szerepet a játékfilmek támogatásában, mint más európai országokban a közszolgálati tévék, de a kereskedelmi adók csökkentett finanszírozása és az MTV költségvetésének meghúzása még így is igen kemény év elé állította a magyar filmproducereket. A másik közszolgálati televízió, a Duna TV sokkal inkább élvezni kezdi a politika támogatását, így anyagi helyzete jelentősen feljavult az előző évekhez képest. A Duna dokumentumfilmeket és kisfilmeket produkál, de nemrégiben tekintélyes összegeket áldoztak tévésorozatok gyártására is.
|
|























Intézményi háttér

